HU / EN

„Sok időt töltök azzal, hogy meghallgassam a producereket arról, hogyan költsük el a pénzünket. Amikor Andy megjelenik, csak olyan projektbe hajlandó befektetni, amiben ő maga is hisz – ez teszi őt hitelessé.”

Peter Chernin, a Fox Filmed Entertainment elnök-vezérigazgatója

„Andyt már az első találkozásunkkor megkedveltem, mert végre találkoztam egy olyan magyarral Hollywoodban, aki nem csak sikeresebb, de őrültebb is nálam.”

Joe Eszterhas

„A hivatás sosem unalmas. Bármit csináltam, mindig megtaláltam benne az érdekeset. Így a szakmám soha nem tűnt igazán munkának.”

Andrew G. Vajna

„Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk a karrierednek.”

Bruce Willis és Demi Moore, miután Andy elnyerte a NATO/ShoWest életműdíjat 1995-ben.

„Azon kevés emberek egyike, akiknek megvan a bátorsága ahhoz, hogy a saját pénzükkel játszanak. A szava sokat számít és ott van a frontvonalban. Ezért mindig is tiszteltem őt. Andy ott van, ha kell. Lehet a társad vagy a főnököd, számíthatsz az útmutatására. Az üzletet mindig családias stílusban közelíti meg. Harminc év után is ugyanazok a barátai és ez egy olyan dolog ami igazán figyelemreméltó.”

John McTiernan, a Medicine Man és az Élet mindig drága rendezője.

„Mikor együtt dolgozol Andy-vel, a döntésekért ő teljes felelősséget vállal, másokkal nem is foglalkozom. Ettől lesz igazán Andy filmje

Danny Cannon, a Dread Bíró rendezője

„Andy Vajna egy nagyszerű barát és partner volt. Hitt bennem, amikor az egyik legnehezebb filmemet, a Terminator 2-t forgattam. Hiányozni fog ő, a humora, a stílusa, és különösen a motorozásaink.”

James Cameron

Eldöntöttem, hogy megtanulok egy olyan szakmát, amit bárhol csinálhatok. – így lettem fodrász. A fodrászatot azért választottam, mert olyan használható tudást biztosít, amihez bármikor visszatérhetek, ez megadta azt a biztonságot és szabadságot, hogy felfedezzek más utakat.

Andrew G. Vajna

„Az Andy-vel való munka karrierem egyik legjobb élménye volt, emellett ő készíti a világ legjobb bouillabaisse-ét.”

Steven de Souza, a Dredd bíró forgatókönyvírója.

„Egy színésszel nem játszathatod csak úgy el azt amit akarsz. Egy olyan atmoszférát kell létrehoznod, ahol kiteljesedhet. Sokszor ez pokolian nehéz tud lenni.”

Andrew G. Vajna

„Andy-t senkivel nem lehet összehasonlítani ebben a szakmában. Ő egyedi és független; egy üzletember és egy filmkészítő ritka keveréke. Időről időre befektet és akkorát nyer, mint bárki más ebben a városban. Ezért csak csodálni lehet őt.”

Jeffrey Katzenberg, Dream Works SKG Partner

„Nagyon tiszteli a rendezőt és bátran bevállal cseppet sem könnyű projekteket. Nem fogsz csalódni, bízhatsz benne.”

Paul Verhoeven, az Emlékmás rendezője.

„Mikor Andy a szavát adja, tudod, hogy nyert ügyed van. Nem számít mi történik, számíthatsz rá. Az idegei pedig acélból vannak.”

Joe Roth, a Walt Disney Motion Picture Group elnöke

„Ez egy nagyon, nagyon szomorú nap... Elhunyt Andy Vajna producer, aki nélkül nem lett volna Rambo... Imádtam ennek az embernek a bátorságát, úttörő volt. Rajta kívül senki nem hitt a First Blood-ban... Ez összetöri a szívem. Nyugodjon békében.”

Sylvester Stallone

„Andy Vajna egy kedves barát és forradalmi erő volt Hollywoodban. Bebizonyította, hogy nincs szükség stúdiókra, hogy olyan nagyszabású filmeket készíts, mint a Terminator 2 vagy a Total Recall. Nagy szíve volt és az egyik legnagyvonalúbb ember. Hiányozni fog.”

Arnold Schwarzenegger

Andy Vajna a filmipar egyik legtapasztaltabb és legelismertebb szereplője, a filmfinanszírozás, filmkészítés és forgalmazás szakértője.

Andy Vajna 1944-ben szültetett Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált. Mikor megérkezett nem voltak barátai és nem beszélt angolul sem. Vajna családja szintén elmenekült Budapestről, a család pedig végül Los Angeles-ben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni, ahol számos projektben vett részt.

Vajna már korán fontosnak tartotta, hogy a saját lábára álljon, így végül otthagyta az Kaliforniai Egyetemet és megalapította saját fotóstúdióját. Ez a projekt azonban hamar véget ért, mivel egy síbalesetben eltörte a lábát, így 9 hónapig nem tudta intézni a stúdió ügyeit. Visszatérését követően összeállt gyerekkori barátjával, Koltai Gáborral, aki akkoriban ismert paróka stylist volt Hollywoodban. Közösen Hong-Kongba utaztak, ahol Vajna Gilda Fashion néven megalapította saját parókakészítő cégét. Mikor 1973-ban megvált a cégtől, a vállalat már több mint 3 ezer embert foglalkoztatott.

Vajna a Távol-Keleten megvásárolt filmszínházak segítségével indította el szórakoztatóipari karrierjét. Megalapította a Panasia Films Limitedet Hong-Kongban, ami rendkívül nyereséges vállalkozássá nőtte ki magát értékesítési, beszerzési és filmképviseleti területen.

1976-ban, miután Vajna megállapodott a Panasia értékesítéséről a Raymond Chow Golden Harvest Company-val, valamint egy évvel korábban találkozott Mario Kassarral az 1975-ös Cannes-i Filmfesztiválon, ő és a filmproducer megalapították a Carolco-t, mely az eladásokra, a finanszírozásra, valamint a filmek disztribúciójára specializálódott világszerte. Vajna és Kassar egy kis irodát béreltek a Melrose Avenue-n, ahol az asztaluk egymással szemben helyezkedett el és ahol kezdetben Vajna felesége és Kassar barátnője voltak a titkárnőik. Négy év alatt a Carolco egyike lett a három legnagyobb külföldi értékesítési vállalatnak a filmiparban.

1982-ben Vajna az alapítója és egyben az elnöke lett az American Film Marketing Associationnek. Ugyanebben az évben debütált Vajna és Kassar első filmes produkciója, a Rambo: Első vér, Sylvester Stallone főszereplésével. A film világszerte összesen 120 millió dolláros bevételt hozott. Ezt követően a Carolco rakétaként tört a frontvonalba és vált a vezető, független produkciós cégek egyikévé. A Rambo: Első vér második része 1985-ben jelent meg, ami több mint 300 millió dolláros bevételt hozott, és egyike lett a filmtörténet legnagyobb profitját elérő filmeknek.

Emellett Vajna Mario Kassarral közösen executive producerként működött közre olyan filmekben, mint Alan Parker Angyal Szív című filmje, a Rambo III, a Zenedoboz, A Hold hegyei, Az emlékmás, az Air America, a Hajszál híján vagy a Jákob lajtorjája.

1989 decemberében Vajna eladta a Carolco-ban lévő tulajdonrészét és megalapította a Cinergi Productions Inc.-t, hogy jobban fókuszálhasson a filmfinanszírozás, fejlesztés, gyártás és forgalmazás területére. Stratégiája részeként a Cinergi szövetséget kötött a Walt Disney-vel a Cinergi filmipari termékeinek egyesült államokbeli, kanadai és latin amerikai forgalmazásával kapcsolatban.

Vajna stratégiája az volt, hogy hosszútávú megállapodásokat kössön egyes filmtehetségekkel és így folyamatosan biztosíthasson legalább kettő-négy filmforgatást egy évben. Az első Cinergi filmet, a Medicine Mant John McTiernan rendezte az Oscar-díjas Sean Connery főszereplésével. 1993 karácsonyán jelent meg a Halott város Kurt Russell és Val Kilmer főszereplésével, George Cosmatos rendezésében. A Cinergi 1994-ben mutatta be a Reneszánsz Embert Danny DeVitóval a főszerepben, Penny Marshall rendezésében, valamint Az éj színe című filmet, Bruce Willis és Jane March főszereplésével, az Oscar-jelölt Richard Rush rendezésében.

1995 nyarán két Cinergi produkció is megjelent. Az egyik a Die Hard: Az élet mindig drága, ami  a rendkívül sikeres Die Hard széria harmadik része volt. A film főszereplői Bruce Willis, Jeremy Irons és Samuel L. Jackson voltak, rendezője McTiernan. A film világszinten 365 millió dolláros bevételt termelt. Szintén azon a nyáron jelent meg a Dredd Bíró Sylvester Stallone főszereplésével, Danny Cannon rendezésében.

Ebben az évben a Cinergi kiadott még két, szintén nagyon várt filmet: az egyik A skarlát betű, mely Nathaniel Hawthorne tiltott szerelemről írt története alapján készült Demi Moore, Gary Oldman és Robert Duvall főszereplésével. A filmet a kétszeres Oscar jelölt, Roland Joffé rendezte. A másik film az Anthony Hopkins főszereplésével készült Nixon volt, mely Richard M. Nixon életét és vitatott karrierútját mutatja be az Oscar-díjas Oliver Stone rendezésében. A Nixon decemberben jelent meg és összesen négy Oscar-jelölést kapott.

Az egyik leghíresebb Cinergi film az Evita Madonna és Antonio Banderas főszereplésével, Allan Parker rendezésében meséli el az argentin diktátor Juan Perón feleségének Evita Perónnak a történetét. A film rendkívül jövedelmező volt, világszinten 144 millió dolláros bevételt hozott úgy, hogy mindössze 55 millió dolláros büdzséből készült. 1996-ban Golden Globe díjat nyert a legjobb musical, a legjobb színésznő és a legjobb eredeti filmzene kategóriában.

Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra. Nagy szerepe volt  például abban, hogy több olyan nagyszabású filmet is Budapesten forgattak, mint az Evita, a Menekülés a győzelembe vagy a Vörös zsaru.

1989-ben megalapította az InterCom-ot, mely piacvezetővé és olyan hollywoodi stúdiók viszonteladójává vált, mint a 20th Century Fox, a Warner Bros., a Sony Pictures, a Disney vagy az MGM.

Ő volt a producere a nagy sikerű magyar vígjátéknak a Miniszter félrelép c. filmnek, melyet 1997-ben mutattak be. A film a legismertebb magyar színészeket vonultatta fel kiemelkedő sikerrel. A 750 000-es mozis és többmilliós televíziós nézettségével minden létező magyar rekordot megdöntött.

1998-ban kivásárolta a Cinergi részvényeseit, ezt követően pedig újra összeállt korábbi partnerével Mario Kassarral. Az első nagy költségvetésű hollywoodi filmjük az Én a kém (2002) volt Eddie Murphy és Owen Wilson főszereplésével, melyet Budapesten is forgattak.

2002-ben Vajna Magyarországon alapította meg a DIGIC Pictures animációs stúdiót, ami felsőkategóriás szolgáltatásokat kínál 3D-s animációkra és vizuális effektekre szakosodva. A vállalat kiemelkedő a reklám és a videójáték iparágban, valamint jól ismert a részletes és realisztikus karakterek kidolgozásában, emellett pedig világszínvonalú szolgáltatást nyújt az animációs filmek renderelésében.

2003-ban Mario Kassarral közösen megalkották azt a filmet, aminek köszönhetően igazán híressé váltak. Az óriási büdzséből készült akció-kalandfilm, a Terminátor 3: A gépek lázadása Arnold Schwarzeneggerrel a főszerepben világszerte kasszasiker lett. A film vizuális effektjeinek megalkotásában a DIGIC Pictures is közreműködött.

2005-ben Andy Vajna - Quentin Tarantinóval és Lucy Liuval közösen – producerként működött közre A szabadság vihara c. film elkészítésében, melyet Colin Keith Gray és Megan Raney Aarons rendezett. Vajna megújult érdeklődését mutatja az 1956-os magyar forradalom iránt a Szabadság, szerelem c. film is, amely szintén az 1956-os forradalmat öleli fel, és ami 2006-ban az egyik legsikeresebb filmnek számított hazánkban több mint félmilliós nézőszámmal.

 

2011-ben Andrew G. Vajnát nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztossá nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Még ugyanebben az évben Vajna javaslatot tett a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozására azzal a céllal, hogy hozzájáruljon olyan magyar filmek vagy koprodukciók létrehozásához, melyek a művészet támogatása és a mozirajongók szórakoztatása mellett alkalmasak arra, hogy jelentős sikereket érjenek el mind hazai, mind nemzetközi szinten. A Filmalap biztosítja az átlátható anyagi és szakmai támogatást, a kreatív együttműködést, a marketing támogatást, szakmai és nemzetközi ipari kapcsolatokat, fesztiválok szervezését, az értékesítést, valamint vállalja tehetséggondozó programok kialakítását. 

A legutóbbi sikerfilmek egyike, mely a Filmalap támogatásában részesült nem más, mint a 2015-ben megjelent szívszorító dráma, a Saul fia. A film premierjét 2015-ben a Cannes-i Filmfesztiválon tartották, ahol elnyerte a fesztivál nagydíját. A film sikere töretlennek bizonyult, és még abban az évben elnyerte a legjobb idegennyelvű alkotásért járó Golden Globe díjat, majd legnagyobb elismerésként a legjobb idegennyelvű alkotásért járó Oscar-díjat is.

A Vajna-korszak alatt a Nemzeti Filmalap által támogatott magyar filmek eddig összesen több mint 130 nemzetközi díjat nyertek el, és a Magyarországon gyártott külföldi filmek száma is folyamatosan gyarapodik.