HU / EN

„Andyt már az első találkozásunkkor megkedveltem, mert végre találkoztam egy olyan magyarral Hollywoodban, aki nem csak sikeresebb, de őrültebb is nálam.”

Joe Eszterhas

„Ez egy nagyon, nagyon szomorú nap... Elhunyt Andy Vajna producer, aki nélkül nem lett volna Rambo... Imádtam ennek az embernek a bátorságát, úttörő volt. Rajta kívül senki nem hitt a First Blood-ban... Ez összetöri a szívem. Nyugodjon békében.”

Sylvester Stallone

„Mikor együtt dolgozol Andy-vel, a döntésekért ő teljes felelősséget vállal, másokkal nem is foglalkozom. Ettől lesz igazán Andy filmje

Danny Cannon, a Dread Bíró rendezője

„Egy színésszel nem játszathatod csak úgy el azt amit akarsz. Egy olyan atmoszférát kell létrehoznod, ahol kiteljesedhet. Sokszor ez pokolian nehéz tud lenni.”

Andrew G. Vajna

Eldöntöttem, hogy megtanulok egy olyan szakmát, amit bárhol csinálhatok. – így lettem fodrász. A fodrászatot azért választottam, mert olyan használható tudást biztosít, amihez bármikor visszatérhetek, ez megadta azt a biztonságot és szabadságot, hogy felfedezzek más utakat.

Andrew G. Vajna

„Nagyon tiszteli a rendezőt és bátran bevállal cseppet sem könnyű projekteket. Nem fogsz csalódni, bízhatsz benne.”

Paul Verhoeven, az Emlékmás rendezője.

„Andy Vajna egy kedves barát és forradalmi erő volt Hollywoodban. Bebizonyította, hogy nincs szükség stúdiókra, hogy olyan nagyszabású filmeket készíts, mint a Terminator 2 vagy a Total Recall. Nagy szíve volt és az egyik legnagyvonalúbb ember. Hiányozni fog.”

Arnold Schwarzenegger

„Andy Vajna egy nagyszerű barát és partner volt. Hitt bennem, amikor az egyik legnehezebb filmemet, a Terminator 2-t forgattam. Hiányozni fog ő, a humora, a stílusa, és különösen a motorozásaink.”

James Cameron

„Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk a karrierednek.”

Bruce Willis és Demi Moore, miután Andy elnyerte a NATO/ShoWest életműdíjat 1995-ben.

„Az Andy-vel való munka karrierem egyik legjobb élménye volt, emellett ő készíti a világ legjobb bouillabaisse-ét.”

Steven de Souza, a Dredd bíró forgatókönyvírója.

„Sok időt töltök azzal, hogy meghallgassam a producereket arról, hogyan költsük el a pénzünket. Amikor Andy megjelenik, csak olyan projektbe hajlandó befektetni, amiben ő maga is hisz – ez teszi őt hitelessé.”

Peter Chernin, a Fox Filmed Entertainment elnök-vezérigazgatója

„Mikor Andy a szavát adja, tudod, hogy nyert ügyed van. Nem számít mi történik, számíthatsz rá. Az idegei pedig acélból vannak.”

Joe Roth, a Walt Disney Motion Picture Group elnöke

„Azon kevés emberek egyike, akiknek megvan a bátorsága ahhoz, hogy a saját pénzükkel játszanak. A szava sokat számít és ott van a frontvonalban. Ezért mindig is tiszteltem őt. Andy ott van, ha kell. Lehet a társad vagy a főnököd, számíthatsz az útmutatására. Az üzletet mindig családias stílusban közelíti meg. Harminc év után is ugyanazok a barátai és ez egy olyan dolog ami igazán figyelemreméltó.”

John McTiernan, a Medicine Man és az Élet mindig drága rendezője.

„A hivatás sosem unalmas. Bármit csináltam, mindig megtaláltam benne az érdekeset. Így a szakmám soha nem tűnt igazán munkának.”

Andrew G. Vajna

„Andy-t senkivel nem lehet összehasonlítani ebben a szakmában. Ő egyedi és független; egy üzletember és egy filmkészítő ritka keveréke. Időről időre befektet és akkorát nyer, mint bárki más ebben a városban. Ezért csak csodálni lehet őt.”

Jeffrey Katzenberg, Dream Works SKG Partner

Az Evita sikere


20 évvel ezelőtt, 1997-ben kapta meg az Evita a legjobb musicalnek járó Golden Globe-díjat. A film főszerepeit Madonna és Antonia Banderas játszották. Az Andrew Lloyd Webber által megkomponált zenei történet középpontjában Argentína politikai vezetője, Eva Perón, az argentín elnök Juan Perón második felesége szerepel. Az Alan Parker által rendezett filmet Argentínában és Magyarországon forgatták, ebben nagy szerepe volt a film egyik producerének Andy Vajnának.

„Argentínában 40 fok volt, megérkeztünk januárban Budapestre, ahol pedig mínusz 6, ez nehézséget okozott a stábnak. Technikai problémáink azonban soha nem voltak. A nagy temetési ceremónia, a felvonulás, minden zökkenőmentesen zajlott. Budapesten fantasztikus forgatni, ezt a mai nap is látjuk, a világ legnagyobb filmjeit készítik ma Magyarországon. Az Evita volt az egyik első, aki ezt kipróbálta” – emlékezett vissza Andy Vajna a forgatásra, aki az Evitáról a Hello Hollywood stábjának is nyilatkozott.

„Antonio Banderassal nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mindig segítőkész volt, ott volt, ahol kell, és meglepő módon Madonnával is minden simán ment. Ő annyira imádta ezt a szerepet, hogy alkalmazkodott a forgatáshoz, nem váratott minket soha.”

A Golden Globe díjátadón Antonio Banderas-szal, Robert Stigwood-dal és Alan Parker-rel

Andy Vajnának nagy meglepetés volt a Golden Globe-díj, ami szerinte nagy részben a rendezőnek, Alan Parkernek szólt. Véleménye szerint a zene ma nagyon nagy része a szórakoztató iparnak, így annál nincs jobb, ha valaki egy jól összerakott zenés filmet készít.

Az Evita egyébként több elismerést is bezsebelt, Madonna megkapta a legjobb színésznőnek járó Golden Globe-ot, a film zenéje pedig a Golden Globe-on kívül Oscar-díjat is nyert.

2017. április