HU / EN

„Mikor együtt dolgozol Andy-vel, a döntésekért ő teljes felelősséget vállal, másokkal nem is foglalkozom. Ettől lesz igazán Andy filmje

Danny Cannon, a Dread Bíró rendezője

„Egy színésszel nem játszathatod csak úgy el azt amit akarsz. Egy olyan atmoszférát kell létrehoznod, ahol kiteljesedhet. Sokszor ez pokolian nehéz tud lenni.”

Andrew G. Vajna

„Mikor Andy a szavát adja, tudod, hogy nyert ügyed van. Nem számít mi történik, számíthatsz rá. Az idegei pedig acélból vannak.”

Joe Roth, a Walt Disney Motion Picture Group elnöke

„A hivatás sosem unalmas. Bármit csináltam, mindig megtaláltam benne az érdekeset. Így a szakmám soha nem tűnt igazán munkának.”

Andrew G. Vajna

„Azon kevés emberek egyike, akiknek megvan a bátorsága ahhoz, hogy a saját pénzükkel játszanak. A szava sokat számít és ott van a frontvonalban. Ezért mindig is tiszteltem őt. Andy ott van, ha kell. Lehet a társad vagy a főnököd, számíthatsz az útmutatására. Az üzletet mindig családias stílusban közelíti meg. Harminc év után is ugyanazok a barátai és ez egy olyan dolog ami igazán figyelemreméltó.”

John McTiernan, a Medicine Man és az Élet mindig drága rendezője.

„Andyt már az első találkozásunkkor megkedveltem, mert végre találkoztam egy olyan magyarral Hollywoodban, aki nem csak sikeresebb, de őrültebb is nálam.”

Joe Eszterhas

„Az Andy-vel való munka karrierem egyik legjobb élménye volt, emellett ő készíti a világ legjobb bouillabaisse-ét.”

Steven de Souza, a Dredd bíró forgatókönyvírója.

Eldöntöttem, hogy megtanulok egy olyan szakmát, amit bárhol csinálhatok. – így lettem fodrász. A fodrászatot azért választottam, mert olyan használható tudást biztosít, amihez bármikor visszatérhetek, ez megadta azt a biztonságot és szabadságot, hogy felfedezzek más utakat.

Andrew G. Vajna

„Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk a karrierednek.”

Bruce Willis és Demi Moore, miután Andy elnyerte a NATO/ShoWest életműdíjat 1995-ben.

„Sok időt töltök azzal, hogy meghallgassam a producereket arról, hogyan költsük el a pénzünket. Amikor Andy megjelenik, csak olyan projektbe hajlandó befektetni, amiben ő maga is hisz – ez teszi őt hitelessé.”

Peter Chernin, a Fox Filmed Entertainment elnök-vezérigazgatója

„Nagyon tiszteli a rendezőt és bátran bevállal cseppet sem könnyű projekteket. Nem fogsz csalódni, bízhatsz benne.”

Paul Verhoeven, az Emlékmás rendezője.

„Andy-t senkivel nem lehet összehasonlítani ebben a szakmában. Ő egyedi és független; egy üzletember és egy filmkészítő ritka keveréke. Időről időre befektet és akkorát nyer, mint bárki más ebben a városban. Ezért csak csodálni lehet őt.”

Jeffrey Katzenberg, Dream Works SKG Partner

Egyedüli magyarként a Variety500-ban


A Variety magazin Andy Vajna producert, filmügyi kormánybiztost a szórakoztató ipar 500 egyik legbefolyásosabb vezetőjének tartja. A producer, aki a filmes karrierjét a 70-es években Hong Kongban kezdte, egyedüli magyarként szerepel a rangos Variety500 listán.

A Variety500 egy olyan lista, amelyben azok a legbefolyásosabb vezetők szerepelnek, akik a világ 2 trillió dolláros szórakoztató iparát alakítják. A Variety500 évente frissül, és a szereplők elmúlt 12 hónapban nyújtott teljesítményét vették figyelembe. A listát a Variety szerkesztőbizottsága állította össze egy intenzív kutatómunka eredményeképp.

A Variety már 112 éve a globális szórakoztató ipar megbízható forrása.

„A Variety küldetése, hogy számba vegye, hogy kik a szórakoztató ipar erős játékosai, dealmakerei. Ennél átfogóbb, alaposabb útmutató a legbefolyásosabb szereplőkről, akik ma tartalmat állítanak elő, nem elérhető” – nyilatkozta Andrew Wallenstein, a Variety főszerkesztő-helyettese, aki a projektet felügyelte.

2017. október