HU / EN

„Andyt már az első találkozásunkkor megkedveltem, mert végre találkoztam egy olyan magyarral Hollywoodban, aki nem csak sikeresebb, de őrültebb is nálam.”

Joe Eszterhas

„Egy színésszel nem játszathatod csak úgy el azt amit akarsz. Egy olyan atmoszférát kell létrehoznod, ahol kiteljesedhet. Sokszor ez pokolian nehéz tud lenni.”

Andrew G. Vajna

„Andy-t senkivel nem lehet összehasonlítani ebben a szakmában. Ő egyedi és független; egy üzletember és egy filmkészítő ritka keveréke. Időről időre befektet és akkorát nyer, mint bárki más ebben a városban. Ezért csak csodálni lehet őt.”

Jeffrey Katzenberg, Dream Works SKG Partner

„Sok időt töltök azzal, hogy meghallgassam a producereket arról, hogyan költsük el a pénzünket. Amikor Andy megjelenik, csak olyan projektbe hajlandó befektetni, amiben ő maga is hisz – ez teszi őt hitelessé.”

Peter Chernin, a Fox Filmed Entertainment elnök-vezérigazgatója

„Mikor Andy a szavát adja, tudod, hogy nyert ügyed van. Nem számít mi történik, számíthatsz rá. Az idegei pedig acélból vannak.”

Joe Roth, a Walt Disney Motion Picture Group elnöke

„Azon kevés emberek egyike, akiknek megvan a bátorsága ahhoz, hogy a saját pénzükkel játszanak. A szava sokat számít és ott van a frontvonalban. Ezért mindig is tiszteltem őt. Andy ott van, ha kell. Lehet a társad vagy a főnököd, számíthatsz az útmutatására. Az üzletet mindig családias stílusban közelíti meg. Harminc év után is ugyanazok a barátai és ez egy olyan dolog ami igazán figyelemreméltó.”

John McTiernan, a Medicine Man és az Élet mindig drága rendezője.

„Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk a karrierednek.”

Bruce Willis és Demi Moore, miután Andy elnyerte a NATO/ShoWest életműdíjat 1995-ben.

„Nagyon tiszteli a rendezőt és bátran bevállal cseppet sem könnyű projekteket. Nem fogsz csalódni, bízhatsz benne.”

Paul Verhoeven, az Emlékmás rendezője.

„Az Andy-vel való munka karrierem egyik legjobb élménye volt, emellett ő készíti a világ legjobb bouillabaisse-ét.”

Steven de Souza, a Dredd bíró forgatókönyvírója.

Eldöntöttem, hogy megtanulok egy olyan szakmát, amit bárhol csinálhatok. – így lettem fodrász. A fodrászatot azért választottam, mert olyan használható tudást biztosít, amihez bármikor visszatérhetek, ez megadta azt a biztonságot és szabadságot, hogy felfedezzek más utakat.

Andrew G. Vajna

„Andy Vajna egy nagyszerű barát és partner volt. Hitt bennem, amikor az egyik legnehezebb filmemet, a Terminator 2-t forgattam. Hiányozni fog ő, a humora, a stílusa, és különösen a motorozásaink.”

James Cameron

„A hivatás sosem unalmas. Bármit csináltam, mindig megtaláltam benne az érdekeset. Így a szakmám soha nem tűnt igazán munkának.”

Andrew G. Vajna

„Ez egy nagyon, nagyon szomorú nap... Elhunyt Andy Vajna producer, aki nélkül nem lett volna Rambo... Imádtam ennek az embernek a bátorságát, úttörő volt. Rajta kívül senki nem hitt a First Blood-ban... Ez összetöri a szívem. Nyugodjon békében.”

Sylvester Stallone

„Mikor együtt dolgozol Andy-vel, a döntésekért ő teljes felelősséget vállal, másokkal nem is foglalkozom. Ettől lesz igazán Andy filmje

Danny Cannon, a Dread Bíró rendezője

„Andy Vajna egy kedves barát és forradalmi erő volt Hollywoodban. Bebizonyította, hogy nincs szükség stúdiókra, hogy olyan nagyszabású filmeket készíts, mint a Terminator 2 vagy a Total Recall. Nagy szíve volt és az egyik legnagyvonalúbb ember. Hiányozni fog.”

Arnold Schwarzenegger

Elhunyt Andy Vajna


Életének 74. évében budapesti otthonában elhunyt Andy Vajna, a magyar és a nemzetközi filmipar meghatározó alakja, filmproducer, nemzeti filmipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Andy Vajna 1944-ben született Budapesten. 1956-ban 12 évesen egyedül menekült el Magyarországról és a Vöröskereszt segítségével Kanadába emigrált, a család végül Los Angeles-ben talált ismét egymásra. A Kaliforniai Egyetemen (UCLA) tanult, majd az egyetem mozgókép tanszékén kezdett el dolgozni. Később fotós vállalkozásba kezdett, majd Hong-Kongban parókakészítő vállalatot alapított és mozit üzemeltetett.

Andy Vajna a világ egyik legnagyobb tekintélyű producere volt. Producerként 59 film fűződik a nevéhez, köztük olyan világszerte ismert és elismert alkotások, mint a Szabadság szerelem, a Zenedoboz (Music Box), a Rambo filmek, az Angyalszív, a Terminator, az Evita vagy a Jákob lajtorjája. Az 1997 és 2019 között gyártott magyar filmek közül a legmagasabb nézőszámot Andy Vajna filmje, A miniszter félrelép érte el.

Andy Vajna soha nem felejtette el magyar gyökereit és mindig odafigyelt a hazai filmiparra. Erőskezű kormánybiztosként 2011 óta a magyar filmszakma érdekében dolgozott, irányítása alatt a magyar film újra a világ élvonalába emelkedett.

A filmtámogatási rendszer konszolidációját követően nevéhez fűződik a Magyar Nemzeti Filmalap létrehozása. Az ő kormánybiztosi időszakához olyan nagy magyar filmsikerek születtek, mint a Saul fia, A nagy füzet, a Kincsem, a Testről és lélekről, az 1945 és a BÚÉK. Szerepe a magyar filmipar fellendítésében elvitathatatlan, a Magyarországon forgató filmek volumene regnálása alatt csaknem ötszörösére nőtt. A Vajna-korszak alatt a Nemzeti Filmalap által támogatott magyar filmek többszáz nemzetközi díjat nyertek el, köztük az Oscart, a Golden Globe és az Arany Medvét.

Andy Vajna az elmúlt héten ezt mondta közvetlen munkatársainak: “It is my passion to give back”, azaz az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született. A Magyar Nemzeti Filmalap Andy Vajnát saját halottjának tekinti.

2019. január